Állatok világnapja 2017.10.04.

Állatok világnapja 2017.10.04.
Állatok világnapja 2017.10.04.

Október 4. az állatok világnapja. Az állatok világnapja 1931-ben született meg, Magyarországon a rendszerváltás után vált népszerűvé.
Olaszországban hívták életre, a kezdeményezés célja a vadon élő állatok pusztulásának megfékezése volt. Később a kör tágult,
minden állat védelmét felvállalta, a világnapok szaporodásával párhuzamosan viszont egyre inkább a velünk élő állatok kerültek a középpontba. Eredeti időpontja október 4-e, Assisi Szent Ferenc halálának évfordulója. A rendalapító Szent Ferenc az állatok védőszentje, aki a legenda szerint nemcsak értette az állatok nyelvét, hanem beszélgetett is velük.

Iskolánk Örökös Ökoiskolaként minden évben megemlékezik erről a napról. Tanórákon beszélgettek a gyerekek a velünk élő állatok gondozásáról, a felelősségvállalásról. Tavaly rajzversenyt hirdetett az iskola, idén pedig egy kis kiállítás született az alsós folyosón a gyerekek- témához kapcsolódó-alkotásaiból.

dav