Névadónk: Széchenyi Zsigmond
Széchenyi Zsigmond, a magyar Nemzeti Múzeum alapítójának, Széchényi Ferenc grófnak ükunokája. Dédapja, Széchényi Lajos, testvérbátyja volt a “legnagyobb magyarnak”, Széchenyi Istvánnak. Széchenyi Zsigmond 1898. január 23-án született Nagyváradon.
Gyermekkorát a Fejér megyei Sárpentelén, illetve osztrák és cseh rokonsága gutensteini, mileschaui és nímesi otthonaiban töltötte. Középiskolái elvégzése után főiskolai tanulmányait 1919-23 között Münchenben, Stuttgartban és Cambridge-ben folytatta.
Széchenyi Zsigmond neve elsősorban a híres Afrika-vadász emlékeit idézi fel, de ha végiggondoljuk, hogy könyveiben mi minden tárul elénk, hamarosan felismerjük, hogy azokban a vadászat, a vadászkalandok tulajdonképpen csak keretét képezik egy hatalmas, sokrétű, hallatlanul színes ismeretanyagnak.
Széchenyi Zsigmond
Könyveiben a természet, a vadászat szépségeit a szakértő alaposságával, de a kalandos, regényes útleírás izgalmával írja le. Élete első számú szenvedélye a természetért, állatokért, különösen a nagy vadállatokért való lelkesedése volt. Gyermekkora óta dédelgetett álma volt földünk valamennyi állatának megismerése. ?Világéletemben szerettem utazgatni is, minél távolabbi tájakat megismerni, minél ritkább állatokra vadászni.” Nyilván ezért rajongott a térképekért is. Akármelyik színes térkép bekalandozása valóban varázslatos szórakozás, felér a legérdekesebb olvasmánnyal.
Alig akadt számottevő vadállat, melynek felkeresését tervbe ne vette volna gyermekkorában, megközelítésének pontos útvonalát az atlasz megfelelő oldalán be ne rajzolta volna.
Talán már az elmondottakból is kiviláglik, hogy érettségi után pályaválasztása nem okozott különösebb fejtörést. “Sorra veszed majd a világ minden táját, összegyűjtöd valamennyi vadállat fajtáját, látványos bemutatót nyújtasz a hazai közönségnek (megfelelő belépti díj ellenében)! Azzal aztán újabb expedícióra indulsz!” Ám elképzelése bolond nagyzási hóbortnak minősült otthon.
Gyermektervei szövögetését mégsem hagyta abba! Addig-addig ütötte a vasat, spekulált, míg 1927 tavaszán mégis sikerült útra kelnie, első afrikai expedíciójára elindulni. A Kelet-Szudán meglehetős ismeretlen része, az abesszin határig nyúló Fung-tartomány volt utazásának célja. Ezután egymást érték a szebbnél szebb, eredményesebbnél eredményesebb Afrika-expedíciók! 1928, 29, 32, 33, 34, 35, sőt 1938 is a “Fekete világrész” varázsjegyében teltek. Ehhez mérten gyarapodott privátmúzeuma is. Afrika 130-féle nagyvadja közül 80 félét sikerült begyűjtenie. Még néhány komoly ritkaság is akadt köztük.
Könyvei közül pedig a Csui!, az Elefántország, meg a Hengergő homok látott napvilágot. Abba a tíz évbe még Alaszkát (1935 legvégén), sőt Indiát (1938 elején) is sikerült “becserkésznie”. Ezeknek az utazásoknak köszönhető az Alaszkában vadásztam és a Nahar c. könyvek. Indiai útja volt egyben az utolsó, saját tehetségéből fedezett egzotikus expedíciója. Könyveit saját felvételeivel illusztrálta, és kiderült, hogy nemcsak az íráshoz van tehetsége, hanem kitűnő fotós is.
Széchenyi Zsigmond
Aztán jött 1944, Budapest ostroma. Házából semmi sem maradt, sem trófeáiból. Mind áldozatai lettek a háború pusztításának. Trófeái nem voltak többé, de voltak emlékei. 1947-50-ig az Erdészeti Központ vadászati felügyelőjeként dolgozott. Ebben az időben jelent meg A szarvas selejtezése c. munkája. De ezután (a személyi kultusz éveiben) kitelepítik, sőt egy évre börtönbe is kerül, s szabadulása után csak barátai segítségével jut munkához: a keszthelyi múzeum alkalmazza, mint állományon kívüli segéderőt.
Ám a szerencse mellé szegődik. Hamarosan megfelelő pesti lakáshoz jut, ráadásul pedig Afrikába küldik kéthónapos gyűjtőexpedícióra. 1961-ben jelent meg hazai és európai vadászatairól Ahogy elkezdődött című vadász-önéletrajzának első kötete. Ebben vadásszá válásának első korszakát ? a csúzlitól a golyóspuskáig, a verébtől a szarvasbikáig ? írta meg. Ezt követte 1963-ban Ünnepnapok címmel a férfikor vadászatairól szóló beszámoló. Ebben a könyvben összefoglalja mindazt, amit élményei nyomán elmondhat természetről, vadról, vadászetikáról, vadvédelemről. 1963-ban a kormány megbízásából Széchenyi Zsigmond utolsó, kilencedik afrikai útjára indul, hogy kiegészítse a Nemzeti Múzeum hiányos Afrika-gyűjteményét.
Gyengülő egészséggel, de fiatalos energiával, töretlen kedvvel jár a vad nyomában. Így sikerült hiánytalanul teljesítenie a múzeumi megbízatást. Erről az utolsó útról a Denaturált Afrika c. könyvében számol be.
1967. április 24-én, közvetlenül könyve kéziratának leadása után halt meg.
