Nyári táborok Baracson
A tanév végeztével községünkben több gyermektábor is került/kerül megrendezésre, ahol a színes programok biztosítják a nyári szünidő hasznos eltöltését a gyermekek számára.
Elsőként a kézműves tábor keretein belül foglalhatták el magukat a tanulók a Faluház szervezésében.
Ezt követően az első ízben megrendezett ÖKO-tábor nyújtott vidám perceket az iskolába már csak a rendezvény miatt visszatérő nebulók számára.
Itt az első napon agyagozni lehetett, ahol a fantáziáját bárki szabadon engedhette és Horváth Klára, valamit Osztrider Zoltán segítségével tálkát, mini vázát, virágformákat alkothatott.
A második napon ÖKO-túrára indultak a gyerekek, amelynek alkalmával megfigyelték a lakóhelyük határában lévő élővilágot. Az itt megfigyelt növényeket, apró rovarokat be is gyűjthették a gyermekek, majd délután következett a papírmerítés, amely folyamán tojástartót hasznosítottak újra és ezzel a módszerrel alkottak díszként szolgáló képet. A begyűjtött növényekről mini tablók készültek.
Szerdán a városi uszodába látogattunk, ahol a kánikulára való tekintettel jól esett lehűteni magunkat.
Csütörtökön délelőtt a játékos tevékenységeké és sporté, mozgásé volt a főszerep. A gyerekek csoportokat alkotva puzzle-t raktak ki egy-egy réten, mezőn élő állathoz kapcsolódóan, majd ügyességi feladatokat oldottak meg. A kézműves tevékenységet kedvelők spatulából, fagyis pálcikából katapultot, labirintust készíthettek. Az elkészült játékokkal csapatokat alkotva versenyeztek. Délután a sokak által kedvelt arcfestés lett a nap záró programja Stefán Stefánia vezetésével.
Péntek délelőtt a rajzversenyen a táborbéli élményeiket örökíthették meg a résztvevők, délután pedig kupakkirakó versennyel zárult a hét. Emlékként minden gyermek oklevelet vihetett haza, melyen olvasható volt, hogy miben volt ügyes, miben alkotott maradandót. Az okleveleken kívül megmaradtak az élmények, mellyel mindenki megelégedve térhetett haza a nyári pihenőre.
Azonban a következő hónapban sem unatkozhatnak gyermekeink, hiszen a könyvtárban, Gyöngyi néni vezetésével olvasótábor veszi kezdetét. Július végén és augusztus elején pedig Önismereti-tábor várja az érdeklődőket Farkas Ildikó pszichológus vezetésével. Jó élményeket és kellemes kikapcsolódást kívánunk gyermekeinknek a nyári szünetre!
Úr Emese